Miért van egyáltalán nőnap? Hangozhat a kérdés. A nőnap eredete, éltre hívásának oka ma már egy kicsit idegennek tűnik, de csak kicsit. Még van hova fejlődnie a társadalmaknak.
A szakszervezetek akciója hívta életre a nőnapot
Ahogy az a Múlt-Kor Magazinból kiderül, politikai, feminista, és szakszervezeti mozgalmak eredményeképpen 1909-ben az amerikai szocialista párt február 28-át tűzte ki nőnapnak. Mert szerettek volna egy napot, ami jelképesen a nőké. Ez 1913-ig így is maradt.
A Nemzetközi Nőnapot 1914-ben tették március 8-ra a New York-i textilmunkásnők 1857-es sztrájkjának – más források szerint egy New York-i gyárban 1908-ban e napon bekövetkezett tűzben elpusztult 129 munkásnő – emlékére
A legtöbb országban ekkortájt erősödtek föl a nők követelései szociális-gazdasági jogaik kiszélesítésére, a foglalkoztatásban, a bérezésben érvényesülő hátrányos megkülönböztetésük megszüntetésére.
A nőnap nemzetközivé válása
A Nemzetközi Nőnapot először 1911. március 19-én ünnepelték meg Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban. A tüntetéseken, felvonulásokon sok férfi is részt vett, s akkoriban a nők választójogának megszerzése kapott hangsúlyt.
Ugyanakkor az 1980-as évektől e napon a nőszervezetek felvonulásokon hívják fel követeléseikre, a nőknek a társadalomban viselt óriási szerepére, ugyanakkor kiszolgáltatottságára, védtelenségére a figyelmet, arra, hogy hiába biztosít az állam számukra jogegyenlőséget, ha ez továbbra sem jelenti az esélyek egyenlőségét.
Sokszor nőnapon emelik fel szavukat civil szervezetek a nők elleni erőszakkal szemben. Családon belüli erőszak, munkahelyi szexuális zaklatás, a prostitúció és a nők elleni erőszak egyéb formáinak áldozataira, akiket a jog sem véd kellően. Így az elkövetők továbbra is sokszor büntetlenek maradnak.
A nemzetközi nőnap eredete tovább él
Mivel a kezdete is az egyenjogúságon alapult, a folytatás is hasonló. Mára már komoly adakozási akciók, és konkrét célkitűzések kapcsolódnak hozzá. A nemzetközi nőnap hivatalos honlapján például a 2022-es fő szlogen a #BreakTheBias vagyis, rombold le az előítéleteket.
A honlapon így fogalmaznak:
Képzeljünk el egy nemek közötti egyenlő világot.
- Egy előítéletektől, sztereotípiáktól és diszkriminációtól mentes világot.
- Egy olyan világot, amely sokszínű, igazságos és befogadó.
- Egy olyan világot, ahol a másságot értékelik és ünneplik.
Együtt megteremthetjük a nők egyenlőségét.
Közösen mindannyian képesek vagyunk #BreakTheBias.
A nemzetközi nőnaphoz külön küldetések is tartoznak
Az International Women’s Day honlapja külön küldetésekre bontja a nőnappal kapcsolatos akciókat.
Nők és technológia
Nők a munkában
Kreatív nők
Nők a változásért
Inspiráló nők
Női egészség
Nők a sportban
Nőnap ide vagy oda, még van hova fejlődni női egyenjogúságban
A Statista.com adatai szerint 2019-ben a nemek közti fizetéskülönbség Magyarországon 18,2%. Vagyis míg ugyanazért a munkáért egy férfi 100 forintot kap, addig egy nő 81,8-at. Átlagosan. Az alábbi táblázat alapján látható, hogy ezzel nem állunk épp a legjobban az EU-ban.
Find more statistics at Statista
Ezek alapján; csajok, irány Luxemburg:).
Források: Múlt-Kor. Internationalwomensday.com. Static.com.